Azok a régi szép idők

Tails úgy döntött nem hagyja magára Amy-t, egy ilyen tragédia után, így visszasietett hozzá.

Tails: Amy…

Amy: Jaj, Tails, ezt nem hiszem el, hogy megtörtént! –közben zokog-.

Tails: - szomorúan – Én sem. Mondott… öhm.. mi volt az utolsó szava?

Amy: Tényleg, kérte, hogy adjam át: Remek „tesó” voltál neki.

Tails szemébe is könnyek gyűlnek. Számára is nehéz elfogadni a történteket, de Amy számára talán a legnehezebb.

Amy: És azt is mondta, hogy azért tette mindezt, mert egy hős élete ilyen. De miért pont neki?! Miért kellett meghalnia? Az viszont egy kicsit vigasztal, hogy az utolsó pillanatáig ott voltam vele. –megint elkezd sírni-.

Tails próbálta vigasztalni.

Eközben:

Sonic: Hol vagyok? És mi történt velem?

??: Nos, hogy pontosan hol vagy, azt nem tudom, de talán segíthetek.

Sonic: Ki vagy te?

Ekkor a sötétből (mert Sonic egy sötét helyen találta magát, ahol még az orráig se látott el) kilép, - ne kezdjetek el röhögni, nem jutott más eszembe- szóval kilép Tikal.

Sonic: Már megint te?

Tikal: Miért? Baj?

Sonic: Nem, ne értsd félre, de úgy tudom, hogy te nem élsz.

Tikal: Ahogy te se. A Földön mindenki sírat.

Sonic: Mi?

Tikal: Nézd csak meg.

Azzal Sonic előtt megjelenik egy kis felhő, amiben látja, hogy Amy ott térdel mellette, és sír. Tails is ott van.

Tikal: Metal Sonic legyőzött. De közben történt valami, ami miatt itt vagyok.

Sonic: Mi lenne az?

Tikal: Szóval az, hogy igazából nem haltál meg. Legalábbis még. De nem is fogsz.

Sonic: Akkor minek kellett ezt az egész cécót így lerendezni? Nem lehetett volna, hogy meg se halok? Még ha nem is haltam meg teljesen.

Tikal: Nem, mert miután meghaltál, azután történt a dolog. Az a dolog pedig Amy könnyei voltak. Összeforrasztották belülről a sebet. Így már nem vagy életveszélyben.

Sonic: De hát, hogy?

Tikal: A nagy szeretetével, amit irántad érez. Csak ennyi és más nincs. Semmi varázslat sincs. Egyszerűen csak az előbb említett dolog.

Sonic: Szóval akkor… Amy-nek köszönhetem az életem? De hogy mondhatnám meg neki? Hiszen most itt vagyok, ami azt jelenti, hogy már nem élek.

Tikal: Szó sincs róla. Akik meghalnak, azok nem ide kerülnek. Na, szóval. Elmondtam, hogy nem haltál meg, hogy mi miatt nem, és … ja igen! A legfontosabb lemaradt. Indulhatsz!

Sonic: Nem azt mondtad, hogy valamit még akarsz mondani?

Tikal: Dehogynem! Hisz’, most mondtam el! Azt, hogy visszatérhetsz a földiekhez. Ja és vigyázz! Eggman hamarosan megtámadja a házatokat.

Sonic: Köszönök mindent! És..

De ekkor már nem látta Tikal-t. Fehér köd vette körül és zuhanni kezdett valahová lefelé…

Tails: Tudom, hogy nehéz ez Amy, nekem is szintúgy, de próbáld meg elfogadni.

Amy: Azt mondta, hogy soha nem hagy el többé! Megígérte Tails! És most?

Tails: Hát, a szívedben ott marad.

Amy: Igen, de valamit elfelejtett…

Sonic: Igen, elfelejtettem mondani, hogy egy hős nem halhat meg, legalábbis korán nem! Ez már csak így természetes, nem?

Amy: Sonic? Te… SONIC! Hát élsz?

Tails: Sonic… Te jó ég! Hiszen élsz! Megyek a többiekhez! Ó, barátom, úgy örülök neki!! –elmegy-

Amy: De hogy, Sonic? Hiszen láttam, hogy meghalsz. A kezeim közt…

Sonic: Ne sírj, Amy, most már minden rendben lesz. Hé… figyelj. Te miattad lehetek most itt.

Amy: Ezt hogy érted?

Sonic: Úgy, hogy a te könnyeid mentettek meg. Nagyon, nagyon közel jártam most a halálhoz, de a te szereteted visszahozott. Ames… nem is tudom, hogy köszönjem meg.

Amy: A.. a  könnyeim? Jaj, Sonic! Semmivel nem kell meghálálni, hiszen visszajöttél hozzám!

Azzal óvatosan átöleli Sonic-ot. Majd… megcsókolják egymást. És abban a pillanatban felkel a Nap is. A sugarai szertefoszlatják az éjszaka homályát. Amy és Sonic hazaindult. Sonic sebe már egyáltalán nem látszik, teljesen begyógyult.

Amy: Mikor… mikor úgy tűnt, hogy meghalsz, előtte mondtál nekem valamit. Tényleg így gondoltad?

Sonic: Hát persze! Minek mondtam volna! Nagyon boldog vagyok, hogy ismét együtt lehetünk. –elpirul-

Amy: - szintén elpirul- Hiszen te elpirultál!

Sonic: Nem én vagyok az egyetlen!

Majd kéz a kézben mentek haza. Pontosabban fele útig. A másik felénél Sonic átkarolta Amy derekát.

Mikor hazaértek mindenki kitörő örömmel fogadta Sonic-ot.

Knuckles: Örülök, hogy visszatértél, haver. Igazán szerencsés vagy!

Sonic: Igazad van, Knux! Tényleg szerencsés vagyok, hogy ilyen barátnőm lehet, mint Amy.

Tails: Sonic! Azt hiszem Eggman ide tart!

Sonic: Ó, azok a régi szép idők…

Vége. Vagy mégsem? Természetesen még lesz következő rész, csak már túl unalmas volt kiírni, hogy „folytatás következik”. Na mindegy, remélem tetszett! J ~ Amy2